Mint a Hold az égen...

Sokat elmélkedek mostanában olyan dolgokon, amik megváltoztatják az életem valamilyen oknál fogva... Mi miért történhet, legyen az valami vége vagy kezdete, egy baleset, egy sérülés, miért kerülnek az életembe bizonyos emberek, vagy miért kerülnek éppen ki belőle mások. Miért térnek vissza olyanok, akikkel egyszer elágazott az utunk, vajon most újra kereszteznie kell? Az is lehet, hogy haladtunk egymás mellett és most vagyunk ott, ahol lennünk kell egymás életében.

Vannak gondolatok, melyek nem mindig hagynak nyugodni. Próbál az ember elsiklani felette, de mikor olyan helyen jársz, ami energiapont a Földön, ezek az energiák felerősítik ezeket a gondolatokat. Ha nem is abban a pillanatban, amikor ott vagy, hanem később, akár hetekkel, hónapokkal, egy adott helyzetet átélve. Minden okkal történik, és pontosan akkor, amikor annak történnie kell. De vajon miért? Miért vannak olyan helyzetek, amik deja vu érzést keltenek bennünk, vagy éppen honnan tudjuk, hogy helyesen cselekszünk, vagy helytelenül? Miért kerít hatalmába az érzés, hogy neki az életemben kell lennie vagy éppenséggel itt a vége, mert nem tudta megtanulni vagy megtanítani, amit meg kell? Az Univerzum miért és honnan tudja, ha mi ezt érezzük? Eszetekbe jutott már, hogy Ő miért hátrál meg és miért tűnik el vagy miért hangoztatja az igazát vagy marad csendben? A legjobb barátod miért oszt ki szüntelenül, vagy miért van néhány dologban egészen más véleménye? Az egonk játéka lenne? Becsap minket az egonk? Nagyképűség? Nem hinném, bár talán ez is benne van egy picit. Vagy még nem értünk hasonló lélekszintre, hogy ne csak a mi gondolatunk legyen a megfelelő. Mi is ezért menekülhetünk ki egy-egy kapcsolatból (vagy épp bele), mert másképp gondoljuk, másképp érezzük, mint a másik fél, legyen az társ vagy barát...

Gondoljatok bele, ha képesek vagyunk másképp értelmezni és másképp érezni a dolgokat, szintet léphetünk. Túl nőhetünk az egonkon, ha nem is teljesen, de egy kicsit mindenképp, hogy fejlődhessünk lelkileg. Ez a pandémiás helyzet is erre próbál ösztökélni. Billenteni, hiszen kezdjük elfelejteni, hogy nem az anyagi javak tesznek minket gazdaggá, hanem a szeretet, a hála, szeretni és szeretve lenni.

Az emberség, a kedvesség, a türelem, mind tűnik el. Látom minden nap a munkám során... Szomorú, de érthető, hogy mindenki türelmetlen, mert „meg vagyunk kötve”, de ez nem jelenti azt, hogy az empátiát ki kell irtanunk magunkból.

Változunk mindannyian, úgy, mint a Hold az égen, ez az élet rendje, hiszen tanulunk folyamatosan. Ki így, ki úgy. Nem kerülhetjük el, ezért jöttünk e világba. Ezért születünk újra és újra. Ha csak az írásaim olvasom vissza, rengeteget változott a három év alatt. Úgy vélem, mostanában a fentebb valóm vezeti a gondolatmeneteim. Igaz, kevesebbet is tudok írni, de lényegében ugyanúgy benne vannak az érzéseim, a tapasztalataim, csak egész más formában adom már át Nektek. Talán kicsit mélyebben, szívből. Tapasztal a lelkem... Folyamatosan tanulok, hiszen ezért vagyok itt, hogy éljek és tapasztaljak. Pont, mint Ti...