Mint általában, most is éppen a gondolataimban úszkálok, nyakig. Kavarog a fejem… Közeleg a karácsony, bár mondhatnám, hogy várom, de az az igazság, hogy csupán a jól megérdemelt szabadságomat várom, nem is igazán a karácsonyt. Sajnos, úgy érzem a karácsony szeretetteljes hangulatát elvesztettem akkor, mikor a volt párommal külön váltak útjaink. De legalább most már, nem megbántottság van bennem, hanem mondhatni köszönet. Köszönet, hiszen lehetőséget kaptam Tőle, hogy önmagam legyek újra, hogy boldogabb lehessek, mint valaha és a tetejében a lehető legjobb barátként kaptam Őt vissza az élettől… oh és a barátnőjét is. :)
Csodálatos érzés ezeket kimondani, hogy megértettem azt, hogy az univerzum miért adta nekem ezt a hatalmas küzdelmet és miért adta a barátnőimet, hiszen mindegyikőjüktől minden alkalommal többet tanulok és más dolgokra nyitják fel a szememet.
Ritka kevés az olyan körülöttem, aki tisztában van azzal, milyen is vagyok valójában, ami nem baj, hisz a mai világban, ahol az emberek nagy többsége átgázol a másikon, mind érzelmileg, mind a ranglétrán, azt hiszem, bátran mondhatom, hogy kell az a fal, ami megvéd… csak egy kicsit…
Védelemre minden helyzetben szükségünk van, főleg nekünk, Nőknek. Nem csak a fizikai védelemre gondolok, nézzetek körül… Egy mai 30-as szingli, ha körülnéz a „pasi svédasztalon” mit talál? Mondhatni cukormázba bugyolált férfinak NEM épp nevezhető akármiket… borzalom! Inkább taposnék sz*rt egész nap, csak ne kelljen ilyen csőnaciba bújtatott svihák1 társaságában lennem.
Nézzetek le érte, de én kinyilvánítom a véleményem, szerintem a srácok mai divattippjeit tutira nem hetero pasik adják! Miért nem bújtatjuk egyből őket necc harisnyába és szoknyába… szánalmas… Nem hogy érzékük nincs az öltözködéshez, de az intelligencia szintjük is a béka segge alatt figyel, két mondatuk után inkább a falba verném a fejem…
Szóval, lelkiismeret ide vagy oda, kénytelenek vagyunk mindenhol „körülnézni” pasi ügyben… és sajnos az én városom nem épp New York, hogy legyenek értelmes szingli férfinak kinéző egyedek valamelyik bárban vagy szórakozóhelyen, vagy épp egy múzeumban… éppen ezért sikerült egy olyan kincsre bukkannom, ami talán „véletlenek sorozata” miatt pottyant elém, mint Mary Poppins az ernyőjével.
Bár még a gát valamennyire vele szemben is fel van húzva nálam, mégis úgy érzem néha, hogy túl hamar nyíltam meg felé, mint nő. Ismer évek óta, tisztában van vele, hogy karcolom az őrült fogalom határát, de igazából mindegyikőnkben megvan a saját maga őrült fokozata… Ezért vagyunk mi mindannyian különleges Nők…
DE!
Itt jön a kérdés, kockáztassunk? Tényleg megmutassuk kik is vagyunk valójában? Megéri a fáradtságot? Had mondjak Nektek valamit… megéri… Azért éri meg, mert ezzel még akár időt is nyerhettek. Igen, mert ha nem lát fantáziát a valódiságodban, akkor elkopik mellőled… viszont ne terítsd ki egyből az egész paklid, a férfi egy külön „állatfaj”, vadászösztönnel. Légy elérhető, de ne annyira, hogy mindent a nyakába zúdíts a harmadik találkozásnál. Nem kell tapadni rájuk. Beszélj az örömödről, arról is, ami bánt. Tedd kíváncsivá, annál inkább fogja érdekelni, mi jár a fejedben, mire gondolsz, mire vágysz, mik a céljaid. Nem kell, hogy megvalósíthatatlan dolgokon álmodozz. Gondolok itt a milliomosságra pl., ami szerintem minden ember egyik álma, de hát nem lehet mindenki milliomos.
A recept a legegyszerűbb: „Több lélek, kevesebb cselekvés” Avagy, légy ÖNMAGAD…
1: Szélhámos, szédelgő. Megbízhatatlan alak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.