Eltelt egy hosszú év

Tudom, nagyon rég írtam már Nektek. Annyi, de annyi minden történt… Sokszor magam is képtelen voltam feldolgozni a dolgokat, még van, amit most sem… Talán kissé el is bújtam a világ elől az elmúlt időszakban, de gondolom, nem vagyok egyedül az ilyennel… Történnek olyan dolgok az életben, amit csak egyedül képes feldolgozni az ember, vagy épp egyedül kell megbirkóznia vele, mert más nem segíthet. Na, ebből bőven akadt az elmúlt évre. Most hogy lezártuk ezt az évet, végre képes vagyok ezt megosztani másokkal is, vagy legalább egy részét, mint mondjuk egy évrendező füzetben, csak mégis kicsit másképp.

Tulajdonképpen nagyon sok gondolat motoszkál bennem, nem is tudom, mit osszak meg Veletek. Mindet egy bejegyzés alatt nem lehet :D Főleg egy évnyi történést... Mégis megpróbálkozom vele röviden. Tudom, az én hibám, hiszen nem írtam Nektek, de ennél sz*rabb évem szerintem nem mostanában volt…

Azt hiszem, folytatom ott, ahol abbamaradt…

A csapat, aminek a tagja lettem, hivatalosan is befogadott és felavatott. Rengeteget tanulok tőlük, mind a sportban, mind emberileg. Mindegyikőjük más-más személyiség, mind fantasztikus ember, nagyon jó barát! Először azért tartottam tőle, hogy viszonyulnak majd hozzám, de bebizonyosodott, hogy van helyem köztük. Egyenlő félként bánnak velem, ami jó, hiszen az a sport nem csupán mozgást ad, hanem energiát, élvezetet, tanulást és most hogy rátaláltam, nem akarok megválni tőle. Pedig legbelül féltem. Féltem attól, hogy bánnak velem. Féltem, hogy nem tudom megcsinálni vagy megsérülök. De Ők segítenek… Segítettek eloszlatni a félelmet, és akitől a leginkább tartottam, hogy nem fogad el a csapat tagjaként, akitől a legkevésbé vártam, ő segít a legtöbbet. Az elején kissé távolságtartó volt, de közel egy év után ő az aki „noszogat”, ha épp nincs energiám edzeni, persze a többiek is piszkálnak érte épp eleget, de ő sokkal-sokkal többet. Ami nem baj, hiszen mindig kell egyfajta „noszogatás az ember lányának”, főleg ha hiszti is van épp. Azért mondjuk ki, mi nők egész másképp dolgozunk fel mindent és hajlamosak vagyunk túl spilázni a dolgokat. Ez azt hiszem, benne van a genetikánkban… Lehet dolgozni ellene, hogy ne képzeljük túl a dolgokat, de benne van a rizikó, hiszen az emberek felé a bizalomra épül a legtöbb kapcsolat, viszont a bizalom a mai világban megfizethetetlen kincs. Nos… Én bízom a csapatomban, - tulajdonképpen ebben a sportágban ez amúgy is elengedhetetlen- és csupán reménykedem, hogy ők is bíznak bennem. Sokat kell még tanulnom, főleg hogy egy sérülés miatt kiestem már jó ideje… A vicces az, hogy nem edzés közben sérültem meg, hanem elég volt egy rossz mozdulat, viszont elég lassan gyógyul. Főként az, hogy az elején észre se vették a probléma forrását. Nevetséges…

A csapatban történt, számomra elég fontos események után, a családommal elvesztettünk egy nagyon fontos személyt. Életem egyik legnehezebb időszaka volt ez. Tulajdonképpen nem is lehet feldolgozni, csak megszokni a hiányát. Mély seb ez nekem, a családomnak, azt hiszem, ezzel a nehézséggel csak azok tudnak azonosulni, akik átélték már ezt. Sokat köszönhetek ebben is a csapatnak, a lányoknak, barátoknak, a támasznak, amit adtak a legnehezebb pillanatokban. Elmondhatatlan mennyire jó érzés, hogy ők vannak…

A lányokkal sajnos kicsit szét széledtünk, ezer éve nem sikerült összehozni a találkozót. Mindenkinek megvannak a küzdelmei közben, beszélünk, mikor épp tudunk.

De, hogy azért pozitívumot is meséljek, újabb csodás emberek kerültek az utamba, akiktől szintén tanulok, és ezáltal új célokat formáltam meg az életemben. A célok fontosak, még ha apró is. Ezt ne felejtsétek! A célok kellenek, éltetnek, tanítanak. Reményt adnak, és arra késztetnek, hogy ne vesszünk el a mindennapok forgatagában.

Tudjátok az elmúlt kb. fél évem nem szólt másról, csak fájdalomról, orvosokról, vizsgálatokról, mozgástartományról, szabályosan végzett tornáról, szabályos testtartásról, megfelelő nyújtásról. Ez alatt az idő alatt döbbentem rá, hogy a mozgás mennyire fontos, hogy igenis bármilyen sportot űzünk, figyelni kell mindenre. Nem elég az izmokat stimulálni. Meg is kell védeni nyújtással, masszázzsal, vitaminokkal. Figyelni kell arra is, hogy a munkánkban adott monoton mozgást valahogy kerüljük, mert azzal olyan terhelés éri az ízületeket, izmokat, amik megmagyarázhatatlan sérülésekhez vezethetnek. Nekem elég volt egy túl feszített mozdulat. A munkámból adódó monoton mozgást sajnos nem váltotta ki imádott sportom, hiába hittem azt. Az az egy mozdulat és közel 5 és fél hónapnyi fájdalom -pedig elég magas a fájdalomküszöböm- megtanított arra, hogy nem csinálom jól. Nem azt, hogy sportolok munka mellett, nem is azt, hogy nem végzem jól az erősítő gyakorlatokat, hisz megtanultam a súlyzós edzéseim alatt pár éve, hogyan kell szabályosan végezni bizonyos gyakorlatokat, hanem azt, hogy mi marad ki… A pihenés, a lazítás, esetleges nyújtás. Higgyétek el, ez a leglényegesebb, a megfelelő regenerálás. Nos, én ezt tanultam meg most, ehhez kaptam csodálatos embereket magam mellé és (sokadik orvosként) egy elképesztően jó fej orvost, aki nem nézett hülyének, hogy „ilyen fiatalon” fáj valamim vagy nem tudok emelni. Ő a probléma forrását kereste, megtette, amit operáció nélkül meg tudott tenni és most azon vagyunk, hogy a továbbiakban elkerüljük a műtétet, mert kiújulhat a probléma. Kemény meló, nekem elhihetitek. Rengeteg munka van mögöttem, de megérte dolgozni, hiszen a gyümölcse is meglesz. És merem azt mondani, hogy nem érdekel a munkahelyem, hogy ott mennyire kibuktak a főnökeim, hogy nem dolgozom, de az egészség sokkal fontosabb. A tanácsom pedig, hogy időközönként keressetek fel egy gyógymasszőrt vagy gyógytornászt, rengeteg esetleges sérülést lehet a segítségükkel elkerülni.

Nekem erre az évre ez a célom… Az, hogy figyeljek a testemre, a jelekre, hogy a szervezetem megfelelő karbantartása mellett a lelkem is újra kiviruljon. Tűzzetek ki apró célokat és harcoljatok érte! Lépdeljetek apránként. Kutassatok, bátran kérjetek segítséget hozzáértőktől. Segítséget mindig kapunk, benn van az ösztöneinkben, hogy segítsünk… Ne csüggedjetek, ha akadályokba ütköztök, az lehet egy lecke, vagy egy vizsga, hogy tényleg akarjátok e. Küzdjetek, hogy az álmok, a célok valósággá váljanak…