A fejlődés és változás éve...?

Telnek a napok… Gyorsan, nagyon gyorsan. Ismét egy újabb év közepénél járunk, és ez az év megint csak a tanulást hozta. A vírus, amit kapott a világ, körbe hálózza életünk minden percét. A veszély fenn áll, az univerzum pedig tanítani próbálja újra az emberi mivoltot. Az emberséget, hogy nem az anyagi javak számítanak. Persze nem úgy látom, hogy ezt a legtöbben felfognák, sajnos… Változunk, és aki megérti, hogyan kell változni, fejlődik. Lelkileg…

Ott van a tanulásban az is, hogy ki igaz, és ki nem. A legutóbb olyan erős energiahullámokat csapott ránk a Hold, hogy azt hittem belebolondulok. Spirituálisan igazán kemény három hét volt, és az új Hold sem hoz mást, mint az elengedést, megbocsátást és az új felismerését. Addig nem kapjuk meg a lelki békét, míg nem tanuljuk meg azt, amit meg kell.

Az a vicces, hogy tavaly októberben írtam Neki. Akiről legutóbb meséltem… Tudjátok mikor válaszolt? Január végén… Letudva annyival, amit még mindig nem tudtam a hajam alá tenni, idézem „megértésedet köszönöm”… Érdekes… De tanultam belőle, mint mindenből, ami mostanában ér. Helyette kaptam mást az életembe, elég furcsa módon csöppent vissza a múltamból egy személy. Nagyon fontos részét képezi a napjaimnak, sokat tanulunk egymástól. Az egyetlen bibi, hogy míg engem a Hold ural és folyamatosan, ráadásul elég sűrűn változik a véleményem, a hangulatom, az érzéseim, nem tudom, hogy Ő ezt hogyan kezeli. Fantasztikus barát, csodálatos ember, de lelkileg összetört Ő is és mivel férfi, nem igazán mutatja meg, mi jár éppen a fejében. De még mindig úgy vélem, minden okkal történik. Oka van annak is, hogy újra az életemben van, és annak is, hogy így történnek a dolgok. Sokszor megnyílik, aztán meg felveszi a védekezés álarcát. Mint mindannyian…

Sajnos a barátnőim nem tudom megvédeni a csalódásoktól. Az az ő útjuk, tanulniuk kell, és nekik kell rájönni, hogy mit kell belőle megtanulniuk… Char és Miranda jól vannak, élik megérdemelt életüket, aminek nagyon örülök. Sam és egy új barátnőm, Yvee, viszont csúnya leckét kapott, velem együtt.

Sam és Yvee esete szinte hasonló, de mégsem. Sam életében a pasi töketlen, hol feleszmél, hogy megfutamodik. Nyilván a múltjából eredő sérülésekből, de képtelen fejlődni, én azt vettem észre. Ezzel szemben Sam rengeteget fejlődött, lelkileg nagyon sokat erősödött. Folyamatosan beszélünk erről, bár szégyen, de én már képtelen vagyok normális tanácsot adni, csupán azt mondom el neki, amit látok a dolgokban. Nem lefutott ügy, azt viszont biztosra veszem. Yvee pedig szembesült azzal, amit senkinek sem kívánok. Az pedig a hazugság… Mindennél jobban gyűlölöm a hazugságot… Szerintem nem vagyok vele egyedül.

Csupán azt nem értem, mire jó a félre vezetés, áltatás, hazugság… Áltatjuk magunkat, hogy jobb lesz, de ha a másik képtelen vagy nem akar fejlődni, akkor nem lesz az a változás, amire mi vágyunk. Hazugság válik belőle… De mire jó a hazugság? Főleg, ha magunknak is hazudunk, részben… Mire jó az, hogy félre vezetjük, aki állítólag fontos nekünk? Miért nem lehet tényleg őszintének lenni? Miért húzzuk vissza a jéghegyet magunk köré? Megint megbánt valaki, akinek megnyíltunk? Mert a félelmet erősebbnek érezzük? Azt érezzük, hogy ismét a padlóra kerülhetünk, mert a „biztonsági hálót” lebontottuk, pont Ő miatta? Mert játszhat velünk, ahogy épp a kedve tartja? Kést adunk a kezébe és rajta áll, hogy megvéd vele, vagy szíven szúr…

Ez a bizalom, ami összeköti a lelkeket… Ami miatt sebezhetőek vagyunk… Elfelejtettünk szeretni… Tisztelni a másikat… Mennyire érdekes, hogy összekapcsolódik minden… Hazudunk, áltatunk, mert félünk, hogy bántanak vagy bántunk… Csak abba nem gondolunk bele, hogy lehet, többet ártunk, ha nem mondjuk el, mi van bennünk… Te el tudod mondani, mi van Benned??